Denisa kómában
„Fél percig se rágódom azon, hogy ez valóban megtörténik-e, netán álmodom vagy képzelem. Egyszerűen elfogadom: most ez jut nekem. Nem kekeckedem racionálisan, miszerint test nélkül aligha fázhatnék-melegedhetnék, tehát a hevületet sincs mibe töltögetni.
Hevület? Olyasvalami, ami térben és időben suhantat engem, szabad bejárást teremtve bárhová-bárkibe. Csakis az rugózzon az észérves-logikázós miérteken-hogyanokon, aki minél gyorsabban szeretne megtébolyodni. Ami engem illet, éber és orientált állapotomban is túlnyomórészt emocionális vagyok, olyan adást is fogok, amelyet mások nem észlelnek, ergo hihetetlennek tartják a vételt, engem pedig dilisnek.
Nem mattítja a portrémat, hogy az EQ-m markánsabb az IQ-mnál. Ebből következően nem fogok belefagyni az értelem hidegébe, és például ilyen racionális agyasságot sem szólok soha: <azért nem olvasok, mert nem akarok álomvilágban élni>.”
*
„…Amikor majd én regélek a kómaközi kalandjaimról, miszerint az emberekből ki-be járva, lélektől lélekig szállongva, magamtól se különválva mindegyikük én is voltam, a tér-időben ficánkoltam, testetlenül is érzékelve mind az összes porcikámat… Nos…”
Kiadás éve: 2019.
Nem tudom miért nem sikerült normális fülszöveget írni hozzá, és a fejezeteket elválasztó egész oldalas grafikáktól is eltekinthettek volna, mert nagyon gyengére sikerültek. De ettől függetlenül méltó folytatása a sorozatnak. Denisát lelövik az előző kötet végén nyaraláskor, miközben a gyerekeit védi. Kómában fekszik a kórházban miközben zizegős lelke amolyan szellem zsaru lesz, jár-kel fejekben, helyszíneken. Ő viszi az egyik történet szálat a paramesékkel, a másik két szálon Martin és Belloq nyomoz, ugyanazon ügyeknek a világi részeit elmesélve. A könyv hozza a szokásos színvonalat, bár Fablétól szokatlanul rövidke. Igazából az elmúlt évek írásaiból ezt élveztem a legjobban, felcsillant valami a régi Meseanyóból.
