Üdv a családunkban – fogad az elegáns Nina Winchester új házvezetőnői állásomban. Ez a munka az egyetlen esélyem, hogy új életet kezdjek. Itt az lehetek, akinek csak látszani akarok. Csakhamar rá kell azonban jönnöm, hogy Winchesterék titkai a sajátjaimnál is sokkal sötétebbek és ijesztőbbek.
Nap mint nap lelkiismeretesen kitakarítom munkaadóim fényűző otthonát, elhozom a lányukat az iskolából, és ízletes vacsorát főzök az egész családnak, majd apró padlásszobámba térek elkölteni a magam jóval szerényebb vacsoráját.
Igyekszem tudomást sem venni róla, hogy Nina gyakran csak azért csinál felfordulást, hogy kárörvendve nézze, ahogy összetakarítok, hogy miféle blőd hazugságokat gyárt a lányáról, és hogy mint válik Andrew, a jóképű férj napról napra elgyötörtebbé. De ha olykor Andrew fájdalommal telt, szép, melegbarna szemébe nézek, nem tudom megállni, hogy elképzeljem, milyen is volna Nina helyében lenni. Birtokba venni impozáns gardróbját, puccos kocsiját és tökéletes férjét.
Fel is próbálom egyszer egyik ragyogóan fehér estélyijét, csak hogy lássam, hogy áll. Ő persze rájön, s mire én megtudom, hogy padlásszobám ajtaja csak kívülről zárható, úgy tűnik, már késő.
Csakhogy Winchesteréknek sejtelmük sincs, ki vagyok én. És mire vagyok képes.
Kiadás éve: 2022.
Műfaját tekint jóféle pszicho-thriller ez a könyv. Csavaros, rafinált történet és erőteljesen hajaz Az utolsó Mrs. Parrish című műre. Mindenesetre az epilógus adott hozzá egy kis pluszt, hogy simán el tudjon képzelni az ember akár több folytatást is.
"– Nina Winchester nagyon ajánlotta önt.
Tátva marad a szám. Ez volt az utolsó dolog, amire
számítottam. Jó ideje nem hallottam már Nináról. Nem sokkal
azután költözött Kaliforniába Ceceliával, hogy Andrew
halálával minden lezárult. Nem használja a közösségi médiát,
de néhány hónappal ezelőtt küldött nekem egy szelfit, amin ő
meg Cecelia együtt vannak a tengerparton, napbarnítottan és
boldogan. Mindössze ennyi írt mellé:
Köszönöm ezt neked!
Talán a köszönetnyilvánítása másik módja az, hogy beajánl
engem egy házvezetői munkára. Határozottan úgy érzem, hogy
Lisa fel fog venni.
– Ennek nagyon örülök – felelem. – Ninával… csodálatos volt
együtt dolgozni.
Lisa bólint, és továbbra is a késsel játszadozik.
– Egyetértek. Csodálatos.
Újra elmosolyodik, de van valami furcsa az arcán. Szabad
kezével újra megigazítja a blúza gallérját, és ahogy az anyag
elmozdul, akkor látom meg.
Egy sötétlila zúzódás borítja a felkarját.
Emberi ujjak formájában.
A válla fölött a hűtőszekrényre nézek. Ott van egy mágnes.
Alatta egy fénykép, amelyen Lisa egy magas, zömök férfival
látható, aki egyenesen a kamerába néz. Elképzelem, ahogy a
férfi ujjai Lisa vékony karjára fonódnak, és olyan erősen
szorítja, hogy sötétlila nyomokat hagy vele.
A szívem úgy kalapál, hogy megszédülök. És most végre
leesik. Értem, hogy Nina miért ajánlott engem annyira ennek a
nőnek. Ismer engem. Talán jobban is, mint én magamat.
– Szóval – Lisa visszacsúsztatja a kést a fakockába, és kihúzza
magát, kék szemét aggódva tágra nyitja. – Tudna segíteni,
Millie?
– Igen – felelem. – Azt hiszem, igen."
