Tuesday 20 August 2019

C. J. Daugherty - A Cimmeria titka

Allie ​élete darabokra hullott szét. A bátyja eltűnt, utálja a sulit, ahova jár, a szüleitől sem számíthat megértésre… és már megint letartóztatták. Nem csoda, hogy az ősök megint új suliba küldik. De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre. Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak a patinás kastély festményekkel díszített falai között, vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban, kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola, amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak.
Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik, hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét. Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki. Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának vagy Carternek, a mogorva árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti.
DE VAJON KIBEN BÍZHAT MEG ALLIE, HA MINDENKI HAZUDIK?
Kiadás éve: 2012

Egy ifjúsági regénysorozat első kötete. Sajnos a többi része nem jelent meg magyarul pedig érdemes lett volna. Ha valaki szereti a jellegzetesen kamasz történeteket és nincs csömöre a középiskolás sztoriktól azoknak ajánlom.

"Honnan veszik a felnőttek, hogy ők alkalmasabbak a fontos kérdések megoldására, pusztán amiatt, mert idősebbek? És miért gondoljál, hogy ez feljogosítja őket arra, hogy hazudjanak?"

"A sakk nem társasjáték. Sőt a sakk csak bizonyos szempontból játék, mert valójában a sakk: háború."

No comments:

Post a Comment