Tuesday 10 November 2020

Diane Chamberlain - Titkok örvénye

 


„Kedves Anna! Nehéz papírra vetni mindazt, amit el kell mondanom, de tisztában vagyok vele, hogy végigolvasni sokkal nehezebb, és nagyon sajnálom…”
Ez a félbeszakadt levél az egyetlen nyom, amelyből Tara és Emerson kiindulhat legjobb barátnőjük, Noelle öngyilkosságának okait kutatva. Minden, amit tudtak róla – szülésznői hivatása, bátor kiállása az igaz ügyek mellett, családja és barátai iránt érzett szeretete –, olyan ember benyomását keltette, aki ragaszkodik az élethez. Miért választotta mégis a halált?
Túl sok mindenről nem tudtak.
A levél és egy szívszaggató titok felfedésével a két nő lassan rájön, hogy valójában mégsem ismerték jól Noelle-t, s miközben egyre inkább kirajzolódik előttük bonyolult személyisége, szerelemmel, árulással, részvéttel és csalással is szembesülniük kell.
Kiadás éve: 2013. 

Érdekes és váratlan fordulatokban bővelkedő családi dráma. Lassan indul a történet, de később örvényként szippantja be az embert az egymás után jövő események a kiderülő titkok. Mondhatom úgy is hogy Noelle szekrénye jó néhány csontvázat rejteget és amint két barátnője kotorászni kezd a múltban egymás után potyognak elő. A könyv jó néhány etikai és erkölcsi kérdést boncolgat, de leginkább azt  mi az, amit már nem lehet megbocsátani?


No comments:

Post a Comment