Josie Avery olyan
remek eredménnyel végzi el a szakácsiskolát, hogy azonnal megkapja álmai
állását: Anton séf legújabb seattle-i éttermében dolgozhat
séfhelyettesként! Míg a vendéglő megnyit, Alaszkában vállal fél évre
állást. A kisvárost egyedül komppal lehet megközelíteni, azt is csak a
tél beállta előtt, utána egy maroknyi emberen kívül senki sem marad ott.
Mégis áramlanak ide nyáron a turisták, hogy élvezzék a friss levegőt, a
végtelen csillagos eget, horgásszanak és vadásszanak. Túravezetőjük az
idősebb Jack, aki hamar Josie főztjének megszállottjává válik, és
magával viszi a fogadóba a barátját, a fiatal és csendes Palmert is.
Onnantól Palmer és Josie minden szabadidejüket együtt töltik. Kirándulnak, áfonyát szednek, csillagokat bámulnak… és sokat csókolóznak. Palmer meg is kéri a lány kezét az utolsó együtt töltött estéjükön, ám őt várja Seattle, a karrierje, a családja. Bármennyire is megszerette Palmert, fel kell szállnia a hajnali legeslegutolsó kompra. Csakhogy elalszik…
Debbie Macomber ebben a csodálatos karácsonyi történetben Alaszkába repíti az olvasót, hogy megmutassa, a szerelem még a legeldugottabb helyen is rátalálhat az emberre, még ha nem is számít rá.
Kiadás éve: 2019.
A karácsonyhoz maximum említés szintjén van köze a könyvnek, bár tény és való Alaszka az év nagyobb részében a tél és a hó birodalma ezáltal könnyebb arra asszociálni. Maga a történet aranyos, kicsit talán olyan összecsapott és mintha a történet közepébe csöppennénk, nem pedig az elejére. A könyv első harmadában kimondottan idegesítőek a főszereplők. Palmer bumburnyák lánykérése, Josie szerencsétlenkedése és lemaradása a kompról. Később nagyjából "kinövi" magát a történet. Mindenesetre olvastam már az írónőtől sokkal jobbat is.
"a farmere zsebébe nyúlt, hogy
egy papírt húzzon elő. Majd a holdfény felé fordult, és
felolvasta, ami rajta állt.
– Gyönyörű vagy – olvasta. – Szeretném, ha tudnád, hogy
ha rád nézek, csupa szépséget látok.
Ez nagyon kedves volt. Nem számítottam rá.
– Köszönöm, Palmer.
Másodszorra is a listájára pillantott.
– Tetszik az is, hogy a fogaid fehérek és egyenesek.
– Szeretem a kék szemedet is.
Elmosolyodtam, és a földre pillantottam.
– Nekem barna szemem van, Palmer.
– Tényleg? Esküdni mertem volna, hogy kék."
Onnantól Palmer és Josie minden szabadidejüket együtt töltik. Kirándulnak, áfonyát szednek, csillagokat bámulnak… és sokat csókolóznak. Palmer meg is kéri a lány kezét az utolsó együtt töltött estéjükön, ám őt várja Seattle, a karrierje, a családja. Bármennyire is megszerette Palmert, fel kell szállnia a hajnali legeslegutolsó kompra. Csakhogy elalszik…
Debbie Macomber ebben a csodálatos karácsonyi történetben Alaszkába repíti az olvasót, hogy megmutassa, a szerelem még a legeldugottabb helyen is rátalálhat az emberre, még ha nem is számít rá.
Kiadás éve: 2019.
A karácsonyhoz maximum említés szintjén van köze a könyvnek, bár tény és való Alaszka az év nagyobb részében a tél és a hó birodalma ezáltal könnyebb arra asszociálni. Maga a történet aranyos, kicsit talán olyan összecsapott és mintha a történet közepébe csöppennénk, nem pedig az elejére. A könyv első harmadában kimondottan idegesítőek a főszereplők. Palmer bumburnyák lánykérése, Josie szerencsétlenkedése és lemaradása a kompról. Később nagyjából "kinövi" magát a történet. Mindenesetre olvastam már az írónőtől sokkal jobbat is.
"a farmere zsebébe nyúlt, hogy
egy papírt húzzon elő. Majd a holdfény felé fordult, és
felolvasta, ami rajta állt.
– Gyönyörű vagy – olvasta. – Szeretném, ha tudnád, hogy
ha rád nézek, csupa szépséget látok.
Ez nagyon kedves volt. Nem számítottam rá.
– Köszönöm, Palmer.
Másodszorra is a listájára pillantott.
– Tetszik az is, hogy a fogaid fehérek és egyenesek.
– Szeretem a kék szemedet is.
Elmosolyodtam, és a földre pillantottam.
– Nekem barna szemem van, Palmer.
– Tényleg? Esküdni mertem volna, hogy kék."
No comments:
Post a Comment