Tracy Rees - Hopley 1. - A vidéki templom titkai

 

„Talán ​ez mentette meg az életem…” – Gwen szeme megakadt a régi vendégkönyvben lévő sietős macskakaparáson. És máris a bájos Hopley-t övező rejtély kellős közepén találta magát…

Egy családi tragédia következtében Gwen Stanley összetört szívvel magára marad. Nincs kihez fordulnia, így Mary nagynénje hopley-i házába menekül, az angol vidék egy távoli szegletébe. A szélfútta mezőket járva a múltba réved, és életében most először elveszettnek érzi magát.

Egészen addig, míg be nem lép a falu szélén található bájos, ám elhagyatott templomba, ahol egy könyvre bukkan, tele a helybéliek titkaival, és nekilát, hogy kibogozza a rejtélyt, ami a zárt kis közösség központi alakjait érinti.

Amikor Gwen belebotlik a helyi, jóképű művészbe, Jarvisbe, azonnal megérzi a köztük lévő vonzalmat. Megosztja a férfival a könyvet és a titkokat, és együtt próbálják felkutatni az asszonyt, aki kulcs lehet a rejtélyhez, és segíthet megmenteni a kis templomot.

Gwen lassan beleszeret Javisbe, de időközben felfedez valamit a férfi múltjában. Tényleg bízhat benne? És a könyvbeli rejtély közelebb hozza őket egymáshoz, vagy összetöri Gwen meggyötört szívét?

Kiadás éve: 2022.

Gyönyörű a borító, a fülszöveg viszont nem túl precíz, mintha aki írta nem is olvasta volna a könyvet. A történet nagyon lassan indult be, még a századik oldalnál is unalmasnak éreztem. De végül a két fiatal kitartása és lelkesedése meghozta az eredményét. Bájos, elbűvölő történetet kapunk.

"Hadd találjam ki. Mindketten nagyon érzékenyek. Nem szeretnek konfrontálódni. A szívem mélyén én is ilyen vagyok. Ezek jó tulajdonságok, ezek tesznek valakit igazi festővé, igazi íróvá. De muszáj keménynek is lenni. Ha nem jön magától, meg kell tanulni. Nem hagyhatják, hogy a kritika eltérítse magukat. Maradjanak szilárdak, hallgassanak a belső hangjukra, dolgozzanak keményen, sokkal keményebben, mint bárki, akit ismernek. És soha ne hallgassanak azokra, akik azt mondják, nem elég jók nem ide valók, nem tudják megcsinálni.
Jarvis megvakarja a fejét.
-Fullra kész vagyok – mondja, és Danny végre elneveti magát.
– Tudom, Merry is mindig mondja, hogy túl sok vagyok. De nem szeretem látni, hogy fiatalok letérnek az útról, csak mert valaki azt mondta, hogy rosszul csinálják. Nincs helyes módja a rajzolásnak. Vagy az írásnak. Vagy az életnek."