Monday 29 November 2021

Whitney G. - Felmondólevél

 


GYŰLÖLÖM, ​HOGY SZERETEM?

Tisztelt Címzett!

Jelen levelemben hivatalosan is bejelentem a távozásomat a Parker Internationaltől (és az arrogáns, lekezelő vezérigazgatótól), kéthetes felmondási idővel. Döntésem meghozatala NAGYON KÖNNYŰNEK bizonyult, hiszen az elmúlt két év kifejezetten pocsék volt. A világ legnagyobb szerencséjét kívánom a következő menedzserasszisztensnek (szüksége lesz rá), s ha a főnököm bármit kérne tőlem a következő két hétben, legyen szíves a tudtára adni, hogy rohadtul csinálja meg egyedül…

Tisztelettel (igazából nem is):
Tara Lauren

Ilyen felmondólevelet kellett volna küldenem a főnökömnek, mert a hivatalosabb változatot, amelyikben „hálás vagyok minden lehetőségért”, és „megtiszteltetés számomra az összes gyümölcsöző tapasztalat” – nos, azt visszadobta a szexi, önelégült félmosollyal, ami a védjegye. És hozzátette, hogy „határozottan javaslom, olvassa el az apró betűs részt a szerződésében”. Tehát úgy is tettem.

És most rájöttem, hacsak nem adom elő, hogy meghaltam, nem mérgezem meg, vagy nem találok módot a lehetetlen szerződésem újratárgyalására, akkor kénytelen leszek New York egyik legidegesítőbb és legkönyörtelenebb vezérigazgatója keze alatt dolgozni. De aztán késő este felhívott egy sürgős ajánlattal…

Hihetetlenül szexi és pimasz, feszültséggel teli könyv, melyben a drámai és forró jeleneteket lélektani összefüggések is gazdagítják.

Kiadás éve: 2021.

A fülszöveg utolsó mondatára csak forgatni tudom a szemem. Én elhiszem hogy ez a könyv szeretne "Hihetetlenül szexi és pimasz, feszültséggel teli könyv, melyben a drámai és forró jeleneteket lélektani összefüggések is gazdagítják." sok minden lenni, de félek az utóbbi húsz évben túl sok ilyen limonádé jelent meg. Szóval inkább legyen csak az ami, egy gyors forró numera a mosdóban és kész. Szoknya lesimítva és mindenki mehet is a dolgára. Ennyinek nagyon jó, de nem több. A borítóról már inkább nem is mondok semmit...

"– Mert maga egy szívtelen seggfej – sziszegte a felesége. – Ha most rögtön felvágnánk a mellkasát, biztosra veszem, hogy szív helyett pénztárcát találnánk benne.
– Ön szerint Armani vagy Gucci pénztárca lenne?"

No comments:

Post a Comment